HVG: Hetedhét határon túl
A HVG szubjektív lapajánlója.
Mégsem tudott beindulni a romániai magyar vállalkozások milliárdos támogatása, hiába ígérte az Orbán-kormány. Románia ugyanis jogsértőnek találja a szándékot. Máshol örülnek a pénznek, a gazdasági revizionizmus gondolata fel sem merül bennük.
Új műsor indul a HírTV-n, és már a műsorvezető személye több mint egzotikus: Tóásó Előd, az évekig egy bolíviai börtönben ülő magyar lesz a riportsorozat arca – tudta meg a hvg.hu. A csatorna megerősítette információinkat, a műsor már javában készül, és ősztől lesz látható.
A levélben Orbán arra buzdítja a határon túliakat, hogy szavazzanak 2018-ban.
Semjén Zsolt egy konferencián durrantotta ma az infót: tovább könnyítenék a határon túliak eddig is minden belföldi lakcímmel bíró magyarénál egyszerűbb szavazását. Kiderítettük: nem úgy, amire sokan asszociáltak.
A határon túliak szavazása már most is sokkal egyszerűbb, mint a külföldön dolgozó magyaroké. Orbán Viktor helyettese azonban elégedetlen. Ön szerint joggal?
A határon túli magyarok politikai aktivizálását, végső soron szavazatvásárlást végez a kormány az általa kritizált sorosi módon. Belföldön pedig feltartóztathatatlanul folynak a milliárdok a kormányközeli sajtóba.
Tudatosan nem képeznek elég tanárt, majd erre hivatkozva sorvasztják el az oktatást Magyarországon. A vizes vb költségei úgy felpörögtek, mint Vajna online kaszinójában a rulettkerék, a polgármester exneje viszont Salgótarjánnak nézte a Budai Várat. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Magyarként Csíki sört kell innunk? Milyen kötelességei vannak a határon túli magyaroknak? Hogyan alakulhat a határon túli magyar közösségek sorsa? Többek között ezekre a kérdésekre próbált választ adni a Momentum Mozgalom által szervezett kerekasztal-beszélgetés.
Orbán Viktor azt üzeni a nemzeti ünnep alkalmából a határon túli magyaroknak, hogy "csak egy szívvel és egy akarattal juthatunk előre".
A leégett iskola ötmillió forint gyorssegélyt és könyveket kap a kormánytól.
Elvileg a magyar utánpótlást segítik ezzel, de ettől még nem biztos, hogy a magyar válogatottban akarnak játszani.
Orbán kitüntetett kapcsolata Putyinnal egyebek mellett azzal is magyarázható, hogy egy magyar revíziós politikának a mai Európában a putyini orosz hatalom lehet az egyedüli támasza.
Erőforrás vagy tehertétel a határon túli, magyarul beszélő cigányság?
Balog Zoltán miniszter Tusnádfürdőn az Index tudósítása szerint arról beszélt, hogy "...a kormány sem döntötte el azt a kérdést, hogy a határon túli, magyarul beszélő cigányok tehertétel vagy erőforrás". Egy erdélyi kis faluban, Mikóújfalun egészen máshogy látják a világot, mint Balog Zoltán.
Az idén 234 milliót költenek el az ösztöndíjra.
Tovább egyszerűsítenék a határon túli magyarok szavazását – legalábbis ez derül ki Semjén Zsolt szavaiból.
2018-ben is repkednek a milliárdok, ha a határon túli magyarok támogatásáról van szó. A magyarázat: választási kampány. A fő cél: a foci.
Sőt: 2017 a külhoni magyar családi vállalkozások éve – hirdette ki a Nemzetpolitikai Államtitkárság.
Kikérték a listát, mire adott a kormány pénzt a külföldi civil szervezeteknek. Néhányan kikerülték a válaszadást, de az azért így is kiderült, hogy a legnagyobb nyertes a foci.